A JÁDE a tisztaság, a nyugalom és a lelki béke jelképe

with No Comments

A JÁDE a tisztaság, a nyugalom és a lelki béke jelképe, ezért is becsülik a keleti kultúrák olyan nagyra. Kezdetektől fogva a legértékesebb és legnemesebb ásványnak számított Kínában. Már ie. 5000 évvel is ebből készítették a legősibb áldozati edényeket és kultikus tárgyakat, később pedig a császári szertartások bemutatásánál a császár ékszerei is jádéból készültek, sőt annyira különlegességnek számított, hogy külön hivatal volt a császári udvarban a jáde tárgyak őrzésére.

Kínában a jáde jelképezi a női szépséget, és a hosszú életet, mivel tartósabb, mint az acél! Konfucius pedig kifejezetten az erény szimbólumának tartotta. A taoisták szerint a legtiszteletreméltóbb, és leghatalmasabb uralkodó a Jáde császár volt, aki a világmindenség ura és a legfelsőbb mennyek lakója.       A közép-amerikai maják, toltékok és olmékok is szívesen használták fel pl. rituális maszkok, koponyafaragások alapanyagaként. A kézműves ipar a mai napig is előszeretettel készít faragott jáde műtárgyakat, amit főleg a kő rugalmassága, és könnyű megmunkálhatósága tesz lehetővé.

LELKI HATÁSAI: védő kő, távolt tartja a negatív, ártó energiákat!

  • a szerencse kövének is tartják, ami felébreszti a bennünk rejlő tudást
  • stabilizálja az egyéniséget, növeli az önállóságot, de úgy hogy közben a barátságokat is mélyíti
  • megalapozza a test és a szellem egységét
  • nyugtatja az elmét, leegyszerűsíti és könnyebben átláthatóvá teszi az előttünk álló feladatokat
  • az álom köveként mélyértelmű, nagy szimbolikus jelentéssel bíró álmokat hoz
  • a zöld jáde a megromlott társkapcsolatainkat is harmonizáljaGYÓGYHATÁSA:
  • tisztító kő, így serkenti minden kiválasztó szervünket, különösen a vesét.
  • segít a veseproblémákon (erre utal a neve is: a jáde spanyol szó magyarul ágyékkövet jelent). Ezért is kiváló talizmánkő a Mérleg- jegy szülötteinek, hiszen nekik pont a vese az egyik legérzékenyebb testtájékuk!
  • egyensúlyban tartja a test folyadékháztartását
  • csillapítja a derékfájást
  • újjászervezi a sejteket, ami különösen nagyobb sebesülések, műtéti beavatkozások után hasznos
  • megszünteti az ingerlékenységet
  • fokozza  a termékenységet, és segíti a szülést

Leave a Reply